Nem Játék! 20.

Meglepő Lezárás

Eltelt két nap, és az utolsó nagy csatára is sor került Satellite bandaháborújában. A Team Frontrunners teljes létszámban vonult fel a hulladékfeldolgozó előtt, ahol a Team Jackalopes székelt, de rajtuk kívül senki más.
– Nem úgy volt, hogy kapunk erősítést?
– Nos, én terjesztettem a hírt, de…
Jo rosszaló kérdésére Greg sem tudott kielégítő kifogással előállni, ami persze nem is volt meglepő. A háttérből néhányan eddig is segítették őket páran, de minen egyes balhéból csak ők vették ki az oroszlánrészt.
– Valahogy kezd elegem lenni abból, hogy mindig minden katyvaszba mi mászunk bele nyakig.
– Ebben kivételesen egyet kell értsek.
Még Muradin szokásos negativitása is helyet talált magának, és mind a tizenketten fáradtan sóhajtottak egyet.
– Na jó, vágjunk bele végre!
A gyártelep kapuja kinyílt előttük, és akadálytalanulnbeléphettek. A fő üzemcsarnok nem volt bejárható, így kívülről kellett megkerüljék, miközben alkalmuk nyílt jobban megfigyelni egy s mást. Ez egyike volt azon kevés területeknek a Satelliteban, ahol viszonylagos tisztaság volt. A hulladék egy majdnem nyolc kilométeres csőhálózaton érkezett ide, ami elég nagy átmérőjű volt, hogy akár egy ember is átjusson rajta. A megérkező hulladék egy hatalmas tároló tartályba érkezett, ahonnan vagy húsz futószalag szállította fáradhatatlanul a fő épület mellett elhelyezkedő szortírozóba, innen a szétválogatás után újabb futószalagokon a tisztításra, majd a feldolgozásra, majd a nyersre dolgozott anyagok konténerekben futottak tovább egy magasvasúthoz hasonló darupályán, egy másik gyáregységbe, ahol a tényleges hasznosítás lezajlott.
– Fura ez a hely.
– Régen a valóságban is hasonlóan zajlott le ez a folyamat. Mára már sokkal sterilebb minden, pláne a felhasznált anyagok minősége és összetétele miatt.
Greg válasza kimerítő volt az olyanok számára, mint Luala is, akik akkor még nem éltek, mikor ilyen jellegű hulladékból egész hegyek álltak néhol. Az ő korukban olyan anyagokat alkalmaztak már, amik természetes úton gyorsan és nyomtalanul lebomlottak, amik meg nem, azokat sokkal tisztább és környezetbarátabb módszerekkel lehetett feldolgozni, mint a ez a füstös, olaj és mindenféle kemikáliák bűzétől kellemetlen helyen.
– Hogy az a mennybéli…
Mellettük egy másik csőrendszerből közben valamiféle zöldes, zavaros folyadék szivárgott a földre, ami szabályos tócsát alkotott már. Muradin sikeresen belegyalogolt ebbe, és most szentségelhetett is, mert az ócska bakancs, amit viselt, beázott.
– Nagyszerű! Máris remekül kezdődik ez is…
– Muszáj folyton panaszkodnod?
– Már nem azért, de szerintem te is minimum morcos lennél, ha telemenne a bakancsod valami zöld szmötyivel.
Greg persze csak a szemét forgatta erre, és Johoz kicsit közelebb hajolva suttogott:
– Ez mindig ezt csinálja?
– Hidd el, a felét sem láttad még.
Persze ezt Jo jó hangosan mondta, hogy a mögötte battyogó, zsémbelő társa még véletlenül se maradjon le róla.
– Mi van?
– És különösen esős napokon.
– Vagy ha sokat kell kutyagolni.
– Vagy ha tengerre kell szállni.
– Vagy mikor túl sötét van…
– Vagy épp túl világos.
– Túl hideg…
– Vagy túl meleg…
Miközben ezt mind elsorolták, mind jót nevettek, amire a közröhej tárgyává vált társuk csak morgott nagy komoran, de a végén még képtelen fa arccal hozzátette:
– Kihagytátok a beázott cipőt, a csütörtököt mondott fegyvert, és a kevés alvást.
Na erre egy pillanatra elhallgattak mind, mielőtt magából Muradinból tört volna ki a nevetés. Máris sokkal jobb volt a hangulat, csak az kellett, hogy mindenki átérezze a poént.
– Na, azt hiszem máris jobb egy fokkal. Már csak az kellene…
Ebben a pillanatban, mintegy megelőzve Greget a gondolatában, valaki határozott kelepeléssel adott le egy sorozatot egy gépfegyverreo valahonnan felülről, a lövedékek pedig épp két lépésre előttük csapódtak a földbe.
– Mi a jó…
– Isten hozott az arénában, ahol csak a legjobbak legjobbja győzedelmeskedhet!
A felhalmozott salakanyagokból álló valóságos hulladélhegyek tetején nagyjából harminc árnyék bukkant fel egyidőben, és ahogy felnéztek, jött a nem kis meglepetés második része: a harminc árnyék igencsak alulöltözött hölgyé volt, akik egy szál bikininél mem viseltek többet, viszont állig fel voltak fegyverezve a 21. Század elejének fegyvereivel.
– Ez csak nekem furcsa kicsit?
– Hidd el, a legkevésbé sem.
Ekkor pattant fel a szabályokat ismertető panel előttük. A játék nem más, mint túlélő próba. Amelyik csapat tagjai mind 2 alkalommal kihullanak, vagy a 40 perces időlimit végén kevesebb tagja marad állva, veszít.
– Túlélő játék?
– Az, és ezt Airsoft fegyverekkel.
– Csak én nem játszottam még ilyesmit ezelőtt?
– Hát nem…
Greg volt az egyetlen, aki nem szólt egy szót sem, miközben a többiek próbálták megfejteni a helyzetet, csak somolygott a bajusza alá.
– Te csináltál már ilyesmit, igaz?
Jo kérdésére csak sokat mondóan bólintott. Végtére is, ő már szabadon használhatta a Call to Arms online felületét, és az a játék nagyjából ugyanilyen csatákból állt.
– Szerinted menni fog?
– Nos, majdnem háromszoros létszámhátrányban vagyunk, de senki sem mondta, hogy esélyünk sincs.
– Akkor vágjunk bele!
Raven nem gondolkodott tovább, már nyomta is az elfogad gombot a panelen. Az árnyékok ezzel a lendülettel el is tűntek, és pillanatokig semmi sem történt, semmilyen hangjelzés, vagy egyéb jelzés, semmi.
– És most?
– A helyedben félreállnék.
Raven épp időben rántotta félre Shirayukit, akire majdnem rázuhant egy jókora fegyverláda, ami sokaknak ismerős lehetett, akik játszottak már FPS játékokkal. A teteje felpattant, és jöhetett a válogatás. Végső soron mindenkinek jutott valami, még annak is, aki utoljára érkezett, csak Luala volt az, aki még mindig válogatott egy darabig, mielőtt egy meglehetősen furcsa kinézetű ládára esett a választása.
– Mind megvagyunk?
– Azt hiszem.
– Akkor…
Egy újabb megerősítés, és jött a nem annyira kellemes meglepetés: Mindenki egy szál fürdőruhában találta magát, a fiúk pedig shortban.
– Te szentséges…
– Valaki megmagyarázná, ez miért fontos?
– Nos, gondolom, ez a játék szabályaiban a kisbetűs rész.
– Remek…
Ők is jobbnak látták oszolni, és igyekeztek minél jobb helyre eljutni, minél gyorsabban. Jo piros bikiniben meglehetősen feltűnő jelenség tudott lenni, ezért is igyekezett minél laposabb profillal közlekedni. A választott fegyvere egy M4A1-es rohampuska, különösebb kiegészítők nélkül igazán csak közelharcban lehetett hasznos, pláne, hogy gázpatronos airsoft fegyver volt. Mind súlyra, mind fogásra, mind látványra olyan volt, mint az igazi, így jól jött, hogy egy hevederen lógott a vállán.
– Srácok, a rádió működik?
– Nekem igen.
– Tisztán és világosan hallak.
A megerősítés hamar megjött mindenkitől, szóval nem volt miért aggódni. Raven egy valamivel nagyobb kalibert választott az AN94-es géppusztoly formájában, ami jóval újabb, és modernebb volt, hozzá reflex szkóp, gyors cserés dupla tár, amihez a tartalékot egy komolyabb övön cipelte magán. Greg és az ikrek is könnyű géppuskát választottak, hogy darálni tudjanak, ha kell, Laux és Meiya kisebb kaliberű géppisztolyra szavazott, míg Arrogantia inkább kézifegyvert válsztott, aból is hármat mindjárt indításnak. A két sasszemű lövésznek nem volt nehéz kitalálni, mi a választott fegyverneme, így nekik tartott a legtovább felvenni a helyüket.
– A rohadt!
– Muradin?
– Majdnem a fejem vitte le… Na megállj!
Egy durranás a rádióban is elég jól hallhatóan, és máris sokkal nyugodtabban motyogta megint:
– Ezt neked!
– Minden oké?
– Eggyel már beljebb vagyunk, ennyi.
– Helyes. Én…
Jo épp kilépett egy fedezék mögül, mikor egy váratlan villanás, és a következő pillanatban már ott találta magát, ahonnan először elindult.
– Ez meg mi volt?
– Jo? Megvagy még?
– Azt hiszem… De az is biztos, hogy épp most haltam meg először.
Jo körülnézett, és idegesen csóválta meg a fejét, mielőtt folytatta.
– Jól figyeljetek! Egy sniper figyel a csővezetékek tövénél.
– Okés!
– Vettem!
Most már jóval óvatosabban indult meg, és mindjárt az első sarkon befordulás előtt mégis meg kellett torpannia, mert trappolást hallott az épp jól odahelyezett konténer belsejéből.
– Most megvagy!
Befordult a sarkon, be a konténerbe, és sebesen tüzet nyitott, amivel sikerült mindjárt két ellenfelét is kiiktatnia. Szapora csattogással szólta közben a mesterlövész fegyverek a feje fölött, és az egyiket felismerte: Egy Barrett M82 volt, amit Muradin válsztott magának a játék kezdeténél. Az állást megnézve nyugtázhatta, hogy máris öt pontos előnybe kerültek.
– Raven, merre vagy?
– A tározó lábánál. Épp kisebb tűzharcba keveredtem.
– Meglep, hogy nem sniperkedsz te is.
– Ketten épp elegen vannak. Én inkább a csendes fragekre megyek.
– Csak nem nyakon késelésekkel akarsz operálni?
– Mondhatjuk így is.
Közben hallani lehetett a golyók kopogását a háttérből, vagyis Raven nem viccből mondta a tűzharc dolgot. Annak ellenére, hogy nem éles fegyverekkel vívtak harcot, minden értelemben megvolt a dolog feelingje.
– Egy megvan!
Shirayuki is begyűjtötte az első pontját, sőt, pillanatokon belül még kettőt is.
– Ez az! Imádom, mikor egy terv sikerül!
– Shirayuki, jól emlékszem, hogy egy régi orosz fegyvert választottál?
– De még mennyire! És imádom!
Újabb durranás, és Shirayuki üdvrivalgása jelezte az újabb sikert.
– Ez az! Kettőt egy lövéssel!
Raven és Jo is ugyanarra gondolt ebben a pillanatban. Rég látták a kedves japán lányt ennyire jól szórakozni a kalandjaik közben. Hatalmas sorozattüzek egész áradata verte fel közben a nagy csarnok környékét, majd két gyors lövés egymás után, és Greg kelletlen hangja szólalt meg a rádióban kissé lihegve.
– Rohadt élet! Elkapták az ikreket!
– Sniper?
– Az, kettő is. Nagy csarnok, felső ablakok valahol a jobboldalon.
Egy rövid csend következett, és egy durranás valahonnan magasabbról.
– Megvagy madárkám!
– Elkaptad, Muradin?
– Az egyiket el. A másik most a nyakába kapta a lábát.
Két hangos csattanás, amik a Desert Eagle félelmetes csövét hagyták el, és a most először játékba avatkozó Arrogantia  adta meg a végszót.
– Már nem.
– Szép volt, Chris…
Laux nem fejezhette be a mondatát, hirtelen elhallgatott, majd némi szünet után szólalt meg megint.
– Elkaptak. Valahol a szortírozó sarkánál mohásodnak hárman is.
– Nem bíznak semmit sem a véletlenre. Vigyázzatok magatokra, srácok.
Egy csattanás, és Muradin diadalmasan felnevetett, bárhol is bujkált épp.
– Ez sem teszi ki a kirakatba.
– Szép lövés.
– Megy ez neked, öreg harcos!
– Még szép, hisz ez a dolgom egyébként is.
Újabb sorozat, majd Greg szentségelését lehetett hallani kisvártatva.
– Remek. Már én is egyet haltam.
– Semmi gond, még nincs baj.
– De van baj. Elvesztettem Phandoát.
– És Thereis?
– Nem tudom, merre jár.
Egy mesterlövész csattant el hamarosan, és Thereis ki is hullott.
– Remek, már csak ez hiányzott.
– Tudunk még beszélni vele?
– Már nem. A játékon kívül nem szállhat be a chatbe.
– Nagyszerű. Mostantól mindenki behúzott nyakkal folytassa!
– Mondhatták volna, hogy ez Sniper only lesz.
– Nekik is vannak normál gyalogjaik, de több a sniperük, ez biztos.
Jo észrevette Ravent, aki épp most éledt fel egy újabb meglepetés után.
– Hol kaptak el?
– A gyűjtőmedence aljánál, a főépület felől. Sniper fent a tartály szélénél.
– Látom.
Shirayuki fegyvere megint beleszólt a játékba, és hamarosan lehetett hallani a szokásos, virgonc kuncogását.
– Szép álmokat, madárkám!
Arma épp időben fordult meg, mert meglátta Raven mögött a szó szerint a semmiből közeledő ellenséget, és egy gyors sorozattal ártalmatlanította. Emez körülnézett, majd nagyot fújva intett, mintegy hálálkodva, viszont mikor felemelte a kezét, azonnal kapott is egy golyót bele.
– Mi a…
– Sniper!
Mindketten behúzódtak a legközelebbi fedezékbe, és vizsgálódtak lőszer ügyben.
– Ne mondd, hogy csak egy spulnit kaptunk…
– Nézd körbe magad, valahol lennie kell.
Jo keresgélte még az eszköztárában is, de semmi.
– Ne csináld már… Ez nem poén. Egy tárral küldtek be ide, az ellenfélnek meg egész lőszeres ládái vannak?
– Valamiért…
Jo ekkor akármilyen indíttatásból benyúlt a melltartójába, amire Raven zavartan fordította félre a tekintetét.
– Mi van?
– Ne is zavartasd magad, hogy itt vagyok!
– Jaj, nem az… Hopp, megvan!
És egy tárat húzott elő a bikini felsőjéből, ami még őt is meglepte.
– Hát… Ez elég meglepő. Gondolod, hogy neked is…
– Eszemben sincs megnézni, ha nem bánod.
– Ahogy gondolod, de azért jó lenne tudni, mi is az ellenségeink helyzete…
Több lövés is becsapódott a közelükben, ha csak mozdulni mertek is.
– Legalább hárman vannak. Lehet, hogy megint az előző helyükről lesnek minket.
– Onnan bizony… Most meg…
Shirayuki hirtelen elhallgatott, és csak pillanatokkal később szólalt meg megint, ami csak egy valamit jelentett.
– A fene! Elkapott!
– Többen vannak?
– Inkább fegyvert váltottak. Eddig négy volt, abból kettőt kiiktattam véglegesen, de most az egyik mégis kiszedett, és az nem titeket tartott sakkban.
– Remek, akkor jön a szokásos taktikai váltás.
– Csak neho…
Muradin megint elhallgatott, ezúttal végleg, és a csapat létszáma megint rövidült. Tény volt, hogy eddig hattal többet ejtettek ki, mégis mivel eleve kevesebben voltak, nehezebb helyzetben is voltak.
– Remek. Muradin, valami?
– Egyet láttam, azt kiszedtem. A többit még keresem.
– Akkor mi laposkúszásban megyünk tovább. Hátha segít előcsalni őket.
Raven és Jo ezzel két irányból megindultak kifelé a fedezékből, lehetőleg minél kevésbé feltűnést keltve, Muradin és Shirayuki pedig éles szemmel követte őket a távcsövön keresztül. Egy ideig semmi, de egy váratlan pillanatban valami megcsillant a távolban, és Muradin már ordított is a bosszúságtól.
– Mi volt ez?
– De rohadt gyorsak… Oda a távcsövem… Ha nem kapom el a fejem, már kiestem volna.
– Megvagy!
Shirayuki kiáltotta ezt, de a következő pillanatban már csattant is egyszerre két puska is, és többet nem hallottak felőle.
– Rohadt élet… Mikor kapták el Shirayukit először?
– Úgy látszik, a legelején meglephették.
– Megvagy te cseles kis…
Muradin fegyvere elsült, és egy ellenfélnek megint vége lett, de egy szempillantással később már ő is kiesett.
– És most?
– Biztos túlságosan elő kellett bújnia a fedezékből. Valaki esetleg megpróbálja megszerezni Shirayuki fegyverét? Ha kiesel, megmarad utánad.
– Majd én, de akkor fedezzetek!
Raven biccentett jo felé, majd felugrott, és elkezdett rohanni. Jo felemelkedett a helyéről, és egyszerre két géppisztollyal a kezében kezdte ontani az áldást, amerre csak a veszélyt sejtette. Ez annyiból ért valamit, hogy sikerült meglepnie az ellenfeleit, de pillanatokkal később három golyót is kapott, és egy pillanat alatt a játéktéren kívül találta magát.
– Remek, Jonak annyi.
– Én meg alig jutottam előre. Ki van még bent?
– Cris jelentkezik.
– Luala jelen.
– Csak ennyi?
– Hát, ne várj sokat…az elején alaposan megleptek mindannyiunkat.
– Valójában…
És két hangos durranás jelezte Arrogantia sikerét a távolból.
– Eggyel máris kevesebb.
– Szép volt. Luala, merre jársz?
– Inkább nem mondanám meg. Ki tudjátok kémlelni nekem a lövészeket?
Némi csend támadt azután, hogy egyik társukat kiejtették, és ez Raven kedvét is meghozta egy kis leskődéshez. Ahogy felemelte a fejét, mindjárt látta is majdnem szemközt a villanást két emeletnyi magasságban.
– Kettő, vagy három is a nagy csarnok ablakában!
– Megvannak a madárkák…
Luala a víztorony tetején térdelt, a ládából, amit magával vitt, egy hosszú csövet vett elő, felpattintotta az egyik végén a fedelet, kihúzta a másik végét, felcsapta a célkeresztet, és célba vette a célépületet.
– Rakéta kilőve!
A többiek csak nagyot néztek erre, de nem kellett sokat várniuk, mielőtt egy lángoló csík nem húzott át a fejük fölött a levegőben, majd a feldolgozó épület oldalába csapódva hatalmas robbanást okoztak, ami  a fal darabjaitól kezdve üvegen át minden elképzelhetőt szétszórt vagy 50 méteres körzetben, miközben húszméteres lángokat okádott ki magából.
– Telibe!!
Ellenfeleik máris hárommal kevesebben voltak, de még így is bőven négyszeres túlerőben. Raven most már kijjebb mert osonni az eddigi fedezékéből, ls vagy húsz métert haladt előre, mielőtt a konténerek közül kiérve majdnem a fejét vitte le egy lövés, amit egy egész sorozat követett, ami addig követte, amíg el nem ért a következő fedezékig.
– Legalább ketten vannak a közelemben.
– Látom őket!
Két pisztolylövés, és fél perccel később egy újabb, ezzel is jelezve, hogy Arrogantia sikeresen elintézett két célpontot, ezzel Ravennek utat nyitva előre. Mikor találkoztak a csővezetékek találkozási pontjánál, láthatta, hogy a lánynak még mindkét élete megvan, ami ritkaság volt már.
– Még mindig sokan vannak.
– De máris jópárral kevesebben. Innentől már csak szépen ki kell szednünk őket.
– Terved is van már?
– Nincs… Jó lenne, ha Jo itt lenne.
– Na igen. Luala?
– Vagyok.
– Merre jársz?
– Nézz fel!
Ahogy Raven engedelmeskedett az utasításnak, megnyugvással láthatta, hogy a félelmet nem ismerő lány különesebb veszély nélkül ül a csövek tetején, és lógatja neki Shirayuki elejtett mesterlövész fegyverét.
– Ezt meg hogy…
– Nem te vagy az egyetlen, aki ismeri a lopakodás rejtelmeit. Megvan a Muradiné is, szóval ha kéritek..
– Én azt hiszem, maradok a pisztolynál. Jobban illik a stílusomhoz.
– Oké, akkor én most megint eltűnök. Legyetek jók!
Mire Raven megint felnézett, hogy mondjon még valamit, Luala már nyomtalanul eltűnt.
– Luala mióta lett Batman?
– A kérdés jó… De van valami abban, amit mondott. Váljunk szét, és trükközzünk!
– Benne vagyok.
Raven körülnézett kicsit, és próbálta jobban felmérni a helyzetet. A tény, hogy Lulalára annak ellenére sem lőttek, hogy épp szem előtt volt, annyit jelentett, hogy azzal a kettővel, akit ártalmatlanítottak, ez az oldal telejsen kiürült.
– A feldolgozó épületében még lehetnek, és a szortírozóban is. Fogd ezt is, csak a biztonság kedvéért, én addig keresek egy jó magaslatot.
-Már megyek is.
A nehéz része most jött csak. Arrogantián volt a sor, hogy felderítse az ellenfél csapatot, előcsalni őket Ravennek, és eseteg Lualának.
– Miért mindig nekem jutnak a legrázósabb feladatok?
– Csak tarts ki! Mindjárt a helyemen leszek.
– Én már megvagyok. Figyelem a feldolgozót.
– Akkor én bemegyek…
A robbanás után a hátsó bejárat kirepült a helyéről, és Arrogantia útja szabad volt befelé. Raven jól sejtette, azonnal lehetett hallani vagy ember láb trappolását a feje fölött, és még négyét a csarnokban. Mikor belépett a csarnokba, hallott két gyanús kattanást, és már vetődött is előre a fedezékbe, mielőtt a lövések még durranhattak volna.
– Azt hiszem, megtaláltam őket.
– Megy a csomag!
Egy csattanás, egy kiáltás, és egy ellenfél már ki is esett.
– Szép lövés.
– Köszi. Távcső nélkül nem is rossz.
– T-Távcső nélkül?! Te nem vagy semmi, kislány!
– És még nincs vége. Bumm!
Egy újabb csattanás egy ablakon át, és hallani lehetett a trappolást.
– Hopp, ez csak megijesztette őket.
– Semmi baj, mindjárt!
Egy második, egész más hangú lövés, és ketten is kihullottak, majd lehetett is hallani Ravent, ahogy morog.
– Ezzel kellett volna kezdenem.
– Mindjárt!
Egy újabb lövés Lualától, és épp akkor rohant el egy ellenfél Arrogantia mellett, aki abban a pillanatban lőtt is, pár jó találattal ártalmatlanítva a célpontot. Raven megint beavatkozott, és a feje fölött a felüljáróról is lehullott valaki.
– Most, menj!
– Én követlek szemmel!
Arrogantia feludgrott, egyik kezében pisztoly, másikban a Raventől kapott gépfegyver, és egyik ellenfelet a másik után szedte le, kitérve egy felé indított fizikai támadás elől, és egy jó lövéssel megint kiejtett egyet, kettőt géppisztollyal, majd egy újabbat két pisztolylövéssel.
– Erősítést!
És a bejárat felől máris áradtak az ellenfél játékosok, villámgyorsan fedezékbe kényszerítve őt, de közbeszólt Raven, gyorsan fedezékbe zavarva őket.
– Megvagy még, Cris?
– Meg, de két tűz között.
– Ahogy elnézem, mindannyian egy helyre tömörültek, és kis fegyvereik vannak.
– Nincs több sniper?
– Nincs.
– Ez semmivel sem teszi megnyugtatóbbá a dolgot, csak mondom.
Némi csend jött ezek után, és mikor Luala megint megszólalt, nem a legbíztatóbb volt a hír.
– Cris… Megtennéd, hogy magadra vonod egy kicsit a figyelmüket?
– Mi? Mégis mivel?
– Nézz fel! Épp az ablakon túl!
Arrogantia felnézetta fedezékéből, és ahogy a tekintete elég magasra vándorolt, meglátta Lualát, aki az ablakban állt egy újabb rakétával a vállán, és jelezte, mit is kell csinálnia.
– Dios Mio… Ez most komoly?
– Nos, nem mondtam, hogy könnyű lesz, de ne félj, Raven fedez a másik oldalról.
– Ezzel sem nyugtattál meg túlságosan…
Még egyszer keresztet vetett, és minden erejét összeszedve felugrott, és rohanni kezdett Erre persze az ellenfelek is felugrottak, Luala pedig pontosan erre várt. A rakéta hamarabb becsapódott, minthogy azt mondhatta volna bárki is, hogy bikmakk, és négyen megint kihullottak.
– Balról!
Ketten is közeledtek, de Luala az egyiket le tudta szedni, míg Raven elkapta a másikat, így már egyenlővé váltak a felek.
– Erről va…
Viszont Raven most kezdett el csak igazán szitkozódni az anyanyelvén.
– Mi az?
– Kifogytam, és csak a saját fegyveremhez van lőszerem.
– Az meg nálam van… Csodás.
– Akkor most mi legyen?
– Nos, Ezt most Rambo üzemmdban kell csinálnom. Raven, te addig keress egy másik fegyvert valahol! Mindenhol elszóródtak, mikor a gazdájuk kiesett.
– Igyekszem!
– Luala, te megvagy?
– Meg, meg. És van egy ötletem.
– Az előző ötleted csak épp bevált. Most mid van?
– Nos, rakétám már nincs több, és a puskában is csak két lövésem van…
– Nekem még van lőszerem a pisztolyokba, de…
– Kettő van, igaz?
– Igen..
– Akkor dobd fel az egyiket!
– Ez nem lesz olyan egyszerű. Nézd!
Arrogantia felkapott egy követ, és feldobta a levegőbe, mire vagy négy lövés hallatszott, és a kő ezer és egy darabra robbanva érkezett vissza.
– Látod?
– Oké, akkor B terv. Én jövök hozzád.
És ezzel Luala elhallgatott, méghozzá látszólag tartósan. Arrogantia már azon gondolkodott, hogy kiugrik a fedezékből, és lesz, ami lesz, mikor hirtelen valaki szabályosan bevágódott mellé a földre, és Luala vigyorogva öklözött egyet a vállába.
– T-Te meg hogy…
– Felvettem pár bónuszt lopakodásra.
– De hogyan…
– Azt majd egyszer elmesélem. Mondjuk csak azt, hogy van egy kis tapasztalatom az ilyen játékokban!
– Remek… Akkor most mi legyen?
– Raven lassan helyzetbe kerül megint, és mindjárt mehetünk. Add az egyik fegyvered!
– Remélem beválik.
Arrogantia odacsúsztatta Lualának az egyik pisztolyt, majd megmarkolta a géppisztoly csőmarkolatát, mindketten háromig számoltak, és egyszerre ugrottak fel a helyükről.
– Gyertek a mamához!
Egyszerre, hangos csatakiáltással ugrottak fel, és ez azonnal előcsalta az ellenfeleket is, ezzel megkezdve a fegyverropogást. Mintha belassulna az idő, Luala kitárazott a puskából az első felé tartó ellenfélre, majd maga elé tartotta, hogy blokkolja a lövedékeket, mielőtt szertefoszlott volna, ezzel időt adva neki, hogy eldobja a puskát, és előrántsa a pisztolyt. Egy lövés a kézbe, ami a fegyvert fogja, egyet lábra, egyet fejre, majd egy gyors bukfenccel kitért egy újabb lövés elől, felöklelte az ellenfelét, és közelről szívbe egy löket, mielőtt még egy újabb gurulás után kilőtte volna az utolsó három lövedéket. Arrogantia eközben átgurult egy terepakadályon, két lövéssel leterítette az első célpontját, majd kitárazott a géppisztolyból a másodikra, miközben már dőlt is jobbra, hogy egy bukfenccel kikerüljön a harmadik látóköréből, és amíg az inkább Luala felé fordult, villámgyorsan belé eresztett két golyót hátulról. majd csak egy villanásnyi ideje volt kitérni a célkereszt elől, és az utolsó ellenfelet már együtt végezték ki. A végén mindketten némi megnyugvással rogytak a földre, és némi hallgatás után nevetni kezdtek. Már-már azt hitték, vége, mikor hirtelen:
– Raaaaagh!
A semmiből előugrott egy utolsó ellenfél, aki könnyűgépfegyverrel vette célba épp Lualát, akinek ideje sem lett volna megmozdulni, ha a semmiből nem durran egyetlen lövés, ami azonnal a padlóra küldte a támadójukat. Raven árnyéka jelent meg pillanatokkal később fölöttük, és nagyot fújva csak ennyit tudott mondani.
– Hát… Ez már több, mint szoros volt.
És ekkor a fanfárok, és a tüzijáték jelezte, hogy a játék az ő győzelmükkel ért véget. A játékteret körülvevő erőtér leereszkdedett, és a fegyverek szertefoszlottak, a többiek pedig örömmel láthatták, hogy társaik győztesen érkeznek vissza hozzájuk.
– Ez tanítanivaló munka volt, gyerekek. Le a kalappal.
Ezzel fogadta őket Greg, és meg is veregette mindhármójuk vállát a nehéz kezeivel. Jo kicsit pironkodott, amiért olyan gyorsan kiesett, holott ő volt az egyik utolsó kiesőjük. Végül leültek egy kicsit megnyugodni, mert ez a menet kemény volt, nem is kicsit. Fárasztó nap volt ez is, és még nem is volt vége.
– Én valahogy kicsit többet vártam.
– Na igen. Megnyertük a bandaháborút, akkor nem kellene valami extra jutalomnak lennie?
Muradinnak csak meg kellett szólalnia, és máris jött a várva várt jel. A szokott fanfárok, a minden felől érkező tüzijáték, és az égre kivetített hatalmas felirat:
“Gratulálunk az 1. Fejezet Teljesítéséhez!”
És persze megérkezett a várt jutalom is, ami annyi XP-ben merült ki, amennyi elég volt Gregnek és az ikreknek, hogy 34-ről 51-es szintűre fejlődjenek, de ez még mindig semmi volt Jo és társainak 81-83. szintjéhez képest.
– Na, máris sokkal jobb.
– Nos, ha már miénk a Satellite, mi a következő?
Jo válasz helyett felnézett a távolban meredező hatalmas városra, és csak kinyújtotta a kezét, amire Raven és Shirayuki is csak bólintani tudott, és Greg volt az, aki hangosan is megerősítette:
– Irány a város.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s