Vagram 2-3.

III.

Yumi szárnyai

Mythril Disengaged”
Aya pillanatokkal később Yumi karjai közé zuhant. A szintén súlyosan sérült lánynak hirtelen kitisztult a feje is a látványtól, és a saját fájdalmairól megfeledkezve, szinte ugrott oda, hogy elkapja. Aya még mondott volna valamit, de az ajkai hiába is mozdultak, hang már nem jött ki rajtuk, csak kimeredt szemekkel csuklott hátra a feje, a teste egy pillanatra megfeszült, majd elernyedt, és nem mozdult többet.
– Aya…
Yumi elhaló hangon nyögte ezt, és az eddig is remegő lábai most végleg megadták magukat.
– Aya…
Elcsuklott ugyan a hangja, de egyre hangosabban szólongatta, mindhiába. Érezte, ahogy a szemei megtelnek forró könnyekkel, amik a hősies, mégis balszerencsés lány arcára csöppentek, és nem bírta tovább magába fojtani.
– NEEE!
És szívet szaggató zokogásban tört ki, ami még a legridegebb, legkőszívűbb embert is megindította volna, kivéve talán Hexiát, aki csak szárazon megjegyezte:
– Ostoba barom…
Ryoumában már eddig is forrt a düh, és érezte, ahogy szép lassan mászik felfelé a hangyája, de most még a jobb szeme is megrándult, miközben a légzése is egyre vontatottabb, egyre mélyebb lett, mielőtt egy iszonyú, embertelen üvöltés formájában kitört belőle a felgyűlt indulat. Yuriko könnyei a földre csöppentek, és bár minden tagja sajgott a fájdalomtól, most elkezdett feltápászkodni. Mindkettőjüket egy megmagyarázhatatlan örvénylő, arany és ezüst színű aura lengte körül, és a következő pillanatban egy robbanásszerű energiahullám formájában ez fel is szabadult, Hexiát is hátratántorítva egy pillanatra, és már mindketten a Cross alakjukban álltak ott, anélkül, hogy akár egyszer is érintkeztek volna.
– Mi a jó…
Ryouma felszegte a fejét, és mintha valami megmagyarázhatatlan erő hajtaná előre, mint valami rakéta, kilőtte magát Hexia felé, és a torkánál fogva magával ragadva folytatta az útját. Yuriko még állt két pillanatig, de hirtelen maga is egy leírhatatlan üvöltés kíséretében gyakorlatilag kámforrá vált.
– Aya…
Yumi ott maradt, térdre kényszerítve, megsemmisülve, reményét vesztve, csak a megállás nélkül ömlő könnyeivel.

Nagi és Mitsumi eközben egyre halványabban pislákoló kis fénycsóvaként csillogott a mély sötétségben, ami Hexiát magát megtestesítette a szemükben. Mitsumi egyre gyengült, és szép lassan Nagi is érezte, hogy erőt vesz rajta a csüggedtség, a reménytelenség.
– Mitsumi…
A már szinte teljesen odaveszett lány bágyadtan felemelte a tekintetét Nagira, aki még a rátörő negativitás ellenére is erős tudott maradni.
– Hmm?
– Ne add még fel, hallod?
– De… Már úgyis mindegy…
– Még nem! A barátaim… A családom már biztosan azon van, hogy megszabadítsanak minket… Biztosan!
– Aha…
Mitsumi szemeiben teljes kaotikus üresség, és hitehagyottság tükröződött, de Nagi szavaira halkan még ennyit suttogott:
– Én is remélem…

Ryouma közben átrobbant a negyedik épület falán is Hexiával. A torka a markában, a másik kezével pedig elementális erővel csépelte, ahol csak érte. Mikor aztán emez megelégelte, térddel támadott vissza ágyékra, ami egy pillanatra meg is lepte, és elengedte, de Yuriko már robbant is közbe, és olyan erővel zúgott el egy jobbos Hexia arca mellett alig pár milliméterrel, hogy a fal szabályosan pozdorjává omlott össze, az ökle pedig csúnyán fel is horzsolta az arcát, a fülét pedig kis híján le is vitte.
– Eszednél vagy?!
Ezzel a kiáltással ugrott hátra az így támadt résen keresztül, de már az üldözői is követték, egy balos elzúgott a feje fölött, mikor elhajolt előle, de olyan hátszele volt, hogy a mögöttük tornyosuló irodaépület egészében megremegett. Ryouma rúgása ellenben betalált, egy pillanatra még a lélegzetétől is megfosztva, majd már ketten kapták el a grabancánál fogva, elrántották, és az aszfaltot és betont is felszántva vonszolták a földön, mielőtt iszonyú erővel belevágták egy ott parkoló autóba, aminek a kasztnija azonnal szabályosan kettéhajolt, Ryouma pedig megfogta, és egész egyszerűen ráhajtogatta a maradékot.
– A jó…
Ebben a pillanatban aztán megint jött Yuriko, és minden erejével elkezdte csépelni az így kialakult csomagot, úgy, hogy Hexia minden egyes ütését dupla olyan erővel érezte, miközben az végigfutott az egész héjon, ami most lassan kialakult körülötte. Ryoumát és Yurikot is valami megmagyarázhatatlan erő hajtotta előre, ami még az eddig igen magabiztos Hexiát is meglepte, de csak egy pillanatig tartott, hogy visszanyerje a lélekjelenlétét.
– Ebből most lesz elég!
A közben lapvékonyságúra passzírozott roncs hirtelen valósággal izzani kezdett, majd Hexia egész egyszerűen szétpattintotta. A milliószámra szétrepülő fém és mindenféle más anyag darabok egész függönyét hihetetlen mozdulatokkal megkerülve, Ryouma és Yuriko egyszerre támadott megint, de ezúttal már illően fogadták őket, és az öklük igen erős szorításban halt el.
– Végre egy kis kihívás! Csapjunk a lovak közé!
Ezzel Hexia egy jobbos rúgással meg is kezdte Yurikot, aki ezzel hátra kellett lépjen egyet, viszont már rontott is vissza, mint valami megvadult állat. Ryouma védte a neki szánt csomagot, majd viszonozta azt Hexia támasztó lábára, aki feljajdult, és elengedte, és már kapta is Yurikot, aki testre megsorozta, majd egy felütéssel a levegőbe küldte, majd a levegőben még rúgott is rajta egyet gerincre, miközben Ryouma is felugrott, és ugyanezzel a lendülettel küldte vissza összekulcsolt kezekkel lesújtva rá hastájon. Hexia élesen zuhant lefelé, de Yuriko megint ott termett, és mielőtt leérhetett volna, újabb rúgással repítette át a legközelebbi falon, majd ment is rögtön utána. Hexia hamarosan hatalmasat nyekkent, mikor valósággal hozzápréselték egy öles vastagságú betonfalnak, majd Ryouma és Yuriko egyszerre csapott le rá, valóságos krátert ütve a falba. Hexia arca bedagadt, a bal szeme fölött ronda duzzanat kezdett növekedni a folyamatos, brutális erejű csapásoktól, amik ezek után egymást követték. Motyogott valamit alig érthetően a rondán megdagadt állkapcsa miatt, majd hirtelen egy dupla elkezdett elképesztő mennyiségű hőt kilövellni magából, ami még a két fenevad módjára tomboló ellenfelét is meghátrálásra kényszerítette.
– Egész ügyes… De kevés!
Az arca lassan helyreállt, majd mikor eléggé visszatért az ereje, szabályosan lángra lobbanó öklökkel vetette magát újra a küzdelembe. Egy hatalmas erejű felütés állra Yurikonak, majd egy olyan erejű testütés bordákra, amitől a még mindig tomboló lány is érezte, hogy a bordái reccsennek egyet, egy rúgás alhasi tájra, majd egy egész sorozat kisebb rúgás, amik látszólag nem voltak túl súlyosak, de mégis elég volt, hogy felemelkedjen tőle a levegőbe, majd még visszahullás közben még félfordulattal megküldte, hogy szabályosan mindent letarolva repüljön be egy irodaházba, több közfalat is teljesen romba döntve, végül pedig egy gránitasztalt kettétörve érkezzen le.
– Most pedig te jössz!
Elkapta Ryouma kezeit, és arcon térdelte, amit persze a sisak hárított, de elég ereje lett volna, hogy a fejét is levegye. Ennek ellenére, Ryouma meg sem rendült, ellenben a következőt gyomorba kapta, majd a kezét elengedve, Hexia kigáncsolta, majd a levegőben reptében osztott ki egy olyat, amilyet Yuriko is kapott. Ryoumát csak néhány métert repítette hátra, de már rugaszkodtak is el újra, hogy kezdetét vegye a hatalmas ökölpárbaj, amiben mindketten kaptak gazdagon. Nem is törődtek azzal, hányat kapnak be, csak csépelték egymást. Ryouma arca már félig kilátszott a ripityára törő sisakból, Hexia pedig még a korábbinál is durvábban kezdett el egyre csúnyábban bedagadni, de csak folytatták. Egy váratlan pillanatban aztán az erők kiegyenlítődtek, és ketten kétfelé repültek. Hexia megállt, hogy visszanyerje a lélegzetét, és az arca is begyógyuljon, Ryoumában pedig lassan kezdett csillapodni az eddigi düh, és az adrenalin elszálltával kezdte érezni a beszedett ütések sajgó nyomait.
– Kemény vagy, ezt elismerem… De nem eléggé!
Hexia egy újabb roham elől villámgyorsan kitért, majd a lángoló öklével újfent gyomorra támadott, hatalmas erővel telibe találva, ezzel a padlóra küldve Ryoumát, aki ezzel végleg lemerítette a Vagramját, és már ember alakban fetrengett a földön a fájdalomtól.
– És most…
Ekkor botorkált elő Yuriko is a romok közül, szintén teljesen lemerülve, ami sátáni vigyort csalt Hexia arcára.
– Most kezd egyre jobb lenni.

Nagi és Mitsumi folyamatosan fogytak ki az utolsó csepp energiájukból is, és Mitsumi már szinte csak pár foszlány volt.
– Nagi…
– Mi az?
Néhány pillanat csend következett, és mikor Mitsumi újra megszólalt, már csak néhány szófoszlányt
lehetett kivenni belőle:
– d fe… Na…
– Mi? Mit mondtál?
Mire Nagi észbe kapott, az utolsó fényfoszlány is elszállt, és a mélységes sötétségbe veszett. Így egyedül maradva, Nagi csak most érezte igazán magányosnak magát. A tenyerébe temette az arcát, és többé már nem volt sem kedve, sem ereje ellenkezni tovább.

Yumi eközben még mindig magába roskadva térdelt ugyanott, ahol hagyták, teljesen reményvesztetten karolva át a valószínűleg már rég a klinikai halál állapotában heverő Ayát. Maga sem tudta, mit csináljon még ezek után, a trigenje oda, minden porcikájába sajgó fájdalom nyilalt, ha csak lélegzett is, és képtelen volt világosan gondolkodni. A könnyei már régen elapadtak, csak bámult maga elé meredten, és alig hallhatóan egy dalocskát dúdolt.
– Egyszer!
Ebben a pillanatban robbant az egyik épület nem is olyan messze tőle, gyakorlatilag beterítve őt porral. Ryouma repült ki a porfelhőből, és landolt nagy puffanással épp Yumi elé. Yuriko is hamarosan követte, és a hatalmas verés után, amit elszenvedtek, gyakorlatilag félholtan próbáltak még kapaszkodni az életbe. Mikor Hexia Yumi mellé ért, némileg csalódott hangon jegyezte meg:
– Te még élsz? Kár…
Újra felemelte a kaszáját, hogy végezzen az eddigi játszópartnereivel, de ekkor, a semmiből ott termett Heather, elkapta a kasza fejét, és mikor Hexia megperült, hogy lássa minek a szelét érezte egy pillanatra, mikor az arcától alig pár milliméternyire Heather tenyerét találta. A tartása, a fenyegetőnek szánt, ellenben még kissé riadt tekintete, és a nehéz légzése egyértelmű jelzése volt annak, hogy elkeseredett lépés volt ez tőle.
– Ohó… Csak nem akarsz okoskodni, Luthmael?
– Ha kell, én magam végzek veled.
Viszont ez Heather volt, és ezért is volt olyan nyugtalan. A tenyere teljesen nyitva, a hüvelykujja a tenyerére hajlítva, épp ahogy most a megforduló Hexiának is.
– Na, mit gondolsz, melyikünk keze sül el előbb?
– Ne akard megkockáztatni! Nem… Nem félek tőled…
Igaz, hogy ezt mondta, Heather minden ízében remegett, és Luthmael hiába suttogott a fülébe, hogy megnyugtassa, nem sok haszna volt. Hexia ellenben egy pillanatig sem kételkedett a saját döntéseiben, sőt, feltett szándéka volt, hogy itt és most lerendezi ezt a megalkotójával.
– Remélem, arra is kész vagy, hogy itt ropogósra sülve végezd.
– Ahogy te is arra, hogy egy szemrebbenéssel kitöröllek a létezésből…
Hexia keze körül már izzott a levegő, de Heather is láthatóan erőt vett magán, mert az ő jobbja is kékeszölden ragyogott, így a dolog olyan volt, mint egy nagy leszámolás pontban délben. A többieknek esélye sem volt beleszólni, így csak önmagára hagyatkozhatott. Percekkel korábban Luthmael még fel is ajánlotta, hogy átveszi, ahogy máskor is tenné, de Heather maga akarta ezt megcsinálni, így csak súghatott.
– Gyerünk, mutasd, mit tudsz!
Egy erősebb percig farkas szemeztek, és mikor mégis szabadjára engedték, gyakorlatilag egyszerre tették, ami jókora robbanást okozott. Ezek után újabb, és újabb ilyen tűzpárbaj közben a kis tér, amin a csata zajlott, szép lassan egy katasztrófa sújtotta területté vált. Mindenfelé hatalmas kráterek, lassanként még az aszfalt is lángokba borult, és minden, ami csak törhető, zúzható, robbantható volt, romokban hevert. Heather fáradt, Hexia ellenben teljes erejében pattogott jobbra-balra, és osztotta az áldást minden irányba.
– Túl amatőr vagy te még ehhez!
Egy váratlan pillanatban épp Heather előtt termett, és a már megszokott módszerrel egyenesen az arcába akarta küldeni a kellemetlen meglepetést, arra viszont nem számított, hogy Ryouma vetődik közbe a semmiről, és rávetődve akadályozza meg ebben. Mindketten elterültek, a tűzgolyó pedig elszállt, telibe találva egy épületet, azt is lángokba borítva.
– Nagyon okos vagy… De…
Ryouma még épp annyit bírt, hogy ezt a hősies mentést végrehajtotta, most már mozdulni sem tudott, Hexia pedig lelökte magáról, és hátraugrott, miközben egy újabb hatalmas tűzgolyót gyűjtött össze mindössze néhány pillanat alatt.
– ÉS MOST VÉGETEK!

Nagi közben minden erejével igyekezett visszatartani az egyre gyorsabb folyamatot, aminek az lett volna a vége, hogy Hexia tudata szép lassan elemészti az övét is Mitsumi után. A fény, amit a feneketlen sötétségben jelentett, szép lassan elhalványult.
– Nem… Nem akarom… Nem fogom…
Már az akaratereje is egyre gyengült, és csak azt érezte, hogy minden pillanattal egyre sötétül el a tudata is.
– Nem… hagyom…
Minden erejét megfeszítette, amit csak tudott, de minden remény veszni látszott.
– Mégis mit… Mit tehetnék… hogy segítsek?

Hexia közben már sikeresen összegyűjtötte az összes energiát, amit csak tudott, és bár ő maga is lassan fáradt, jól tudta, hogy csak pillanatok választhatják el attól, hogy Nagi vagramjának teljes erejét is magáénak tudhassa. A kék karperecből mindössze egyetlen halvány csíkocska maradt még. Ryouma magatehetetlenül hevert Hexia előtt alig pár lépésnyire, Heather rohant hozzá, Yuriko ájultan feküdt, súlyos sebekkel küszködve próbált túlélni, Yumi pedig még mindig magába roskadva bámult a semmibe. Most végre felemelte az üres tekintetét, és látszólag próbálta összeszedni, hogy pontosan mi is történik körülötte.
– Na… Yu…
Halkan, alig érthetően motyogott maga elé, aztán mintha csak kitisztulna az elméje, elengedte végre Ayát, és felállt.
– Nayu… Hol vagy?
Szép lassan elindult előre, és egyenesen Hexia felé közeledett. Heather épp odaért Ryoumához, viszont Yumi, mintha csak öngyilkos akarna lenni, közeledett egyenesen Hexia felé.
– Miért nem… segítesz?
Hexia végre rá is felfigyelt, és eltűntette egy pillanatra a tűzgolyót, csak hogy visszakézből egy hatalmasat lekeverjen neki. Yumi több métert repült, mielőtt kettőt gurult volna, és megállapodott Yuriko mellett nem sokkal. Mikor meglátta, újra feltápászkodott, és nekiindult másodjára is, de láthatóan nem volt tiszta az elméje. Hexia másodszor is visszaküldte a palóra, ezúttal már Ryouma mellé, aki nagy nehezen felkönyökölt, és minden erejével próbált a lelkére beszélni.
– Yumi… Tűnj el innen! Esélyed sincs…
– Én nem…
– Szedd össze magad, és tűnj el innen! Nekünk már végünk, legalább…
– Már mindegy…
Yumi újra felkelt, és elindult, miközben a hangja kezdett visszatérni.
– Már mindent és mindenkit elvesztettem, amim csak volt… Akkor már kit érdekel, ha… Én is odaveszek?
Heather termett ott hirtelen, és átkarolta hátulról, csak hogy félrerántsa egy kisebb tűzgolyó elől, és ahogy hanyatt estek, még odasúgta neki:
– Nem maradtál egyedül. A barátaid még számítanak rád!
Ezzel elengedte, és felkelt, hogy ellentámadást indítson, de Hexia már megelőzte, és az újabb tűzgolyó utáni robbanás mindkettőjüket röppályára állította. Yumi megint Aya mellett érkezett le, és csörögve kigurult a zsebéből a medál.
– Chi-chan?
Felmarkolta a medált, és a szívére szorította.
– Chi-chan… Legalább te segíts rajtam! Segíts egy kicsit legalább!
Így szorongatta a medált, és miközben Chinamit szólongatta, szinte érezte is, hogy valami megmagyarázhatatlan energia kezd el keringeni az egész testében. Mikor egy pillanatra kinyitotta a szemét, nem is akart hinni neki, ugyanis Nayu, az ő sosem létezett ikertestvére térdelt előtte, és fogta a kezét.
– Nayu…
– Gyere!
Megfogta a kezét, és felhúzta, majd vezette Aya felé. Most minden más egy merő sötétség volt, és csak kettejükre vetült némi fény valahonnan fentről, vagy csak ő képzelgett már valamilyen delíriumos éber álom közepette. Nem is ez volt a lényeg, csak az, hogy most lassan masírozott Aya felé, aki már jócskán arrébb repült az eredeti helyéről a robbanások közepette. Ahogy felnézett, láthatta a sötét kupolát, szóval valahol mégiscsak a valóságot látta, de ahogy a többiek felé nézett, mind csak furán néztek rá, mintha csak alva járna.
– Nayu, mit akarsz?
– Csak gyere! Rád van szüksége.
Odaértek Ayához, letérdeltek mellé, és Nayu Yumi kezét az élettelenül heverő Aya mellkasára szorította.
– Csináld!
– De nem megy… A Trigennek annyi, és… A Nexus sem tud feltámasztani másokat, nemhogy én…
Nayu megrázta a fejét, és mivel épp egymással szemközt térdeltek, átnyúlt Yumihoz, és magához húzta, hogy a homlokuk összeérjen.
– Csak higgy magadban! Sokkal több vagy, mint aminek hiszed magad.
– Jó, de…
– Csak higgy benne, és menni fog!
Yumi tanácstalanul nézett le a kezeire, amik vörösek voltak a saját, és talán Aya vérétől is. Megcsóválta a fejét, de mégis megpróbált hinni abban, amit Nayu mondott. Próbált minden erejével koncentrálni, és hamarosan meglepve látta, ahogy Előbb csak két kéz csatlakozik az övéhez, aki persze Nayu volt, de aztán megint kettő, majd újabb, és újabb kezek csatlakoztak hozzá. Ahogy felnézett, látta a mostani barátait, jobban mondva valami szellemképet róluk, mert tudta, mi van velük.
– Srácok…
Megjelent Nagi mosolygó arca is köztük, ebből pedig már tudta, hogy valami egészen más történik épp vele, amilyet még korábban sosem érzett. Nagi mellett ott volt Mio, Jyosuke, Ryouma nagybátyja, és ami a legjobban meglepte: Az új örökbefogadó családja is. Hogy szerette is őket, minden alkalommal, mikor csak rájuk gondolt, mikor csak egy pillanatot is velük tölthettt, mikor néhány szót beszéltek futólag, szinte repesett a szíve a boldogságtól.
– Ők…
– Mind számítanak rád. Csak hinned kell magadban, és a társaidban is.
– Nayu…
– Eljött az ideje, hogy felébredj végre, Nayumi!
– Nayumi… ?
Yumiben ez a név valamilyen fura érzést ébresztett fel. Mikor kicsi volt, az anyukája is Nayuminak szólította, nem csak simán Yuminak. A kezei hirtelen megtisztultak, és különös ezüstös fehér vonalak kezdtek el kirajzolódni rajtuk, amik kúsztak felfelé a karján.
– Mi ez?
Hirtelen érezte, ahogy két ismerős kéz, egy finom nőé, és egy erős férfié nehezedik mindkét vállára, és most valamiért furcsán tisztává vált minden körülötte. Mintha csak kívülről látná önmagát, légiesen könnyűnek, szinte pihének érezte magát. Elmúlt a fájdalom, az elméje kitisztult, és végre újra érezte magában azt az erőt, amit akkor is, mikor a Trigent viselte, de ez most mégis valamiért más volt.
– Azt nézd!
Ryouma és Heather ugyanekkor azt látta, hogy Yumi valósággal teljes testében ragyogni kezd, a testén egymás után rajzolódnak ki az egyre szebb, összetettebb, és ezüstösen világító alakzatok, mintha tetoválások lettek volna.
– Mi történik vele?
– Nem tudom… De…
Ebben a pillanatban megmagyarázhatatlan hullám söpört végig mindenen, aminek az epicentruma mintha Yumi lett volna.
– Mi volt ez?
Újabb ilyen hullám, ami után Ryoumát különös érzés kapta el.
– Mi… Már nem fáj…
Fel tudott emelkeni térdelő állásba, és szinte látványosan gyógyultak a külső sebei, amik az előbb még rettenetesen sajogtak, olyannyira, hogy mozdulni sem bírt tőlük. Yuriko is ébredezett, sőt, Heather sebei is gyorsabban begyógyultak, mint eddig valaha.
– Mi ez
Újabb, és újabb hullám, és míg a most már teljes testében ragyogó Yumi hirtelen éles hangon sikított egyet, a már korábban látott hatalmas angyalszárnyai kibomlottak, és egyre nagyobbra nőttek. A tetoválásszerű vonalak az egész testét beborították már, a homlokán pedig egy háromszirmú virág formájába rendeződő tripla spirál kezdett el kirajzolódni (http://esemenyhorizont.uw.hu/2010/ezoter/triskel5.png). Hexia megint elővarázsolta a hatalmas tűzgolyót, de mikor meglátta Yumit, lehullott állal hátrált két lépést.
– Nem… Az nem lehet!
– Mi?
Heather és Hexia is egyszerre válaszolt erre a kissé zavarodott kérdésre:
– Ő is Myridiam.
Yumi újabb és újabb hullám kibocsátása közben egyre fényesebben ragyogó tetoválásokkal, egyre nagyobb szárnyaival felemelte a fejét, a szemei kinyíltak, amik szintén ezüstös színben ragyogtak, majd a szárnyak körülölelték őt és Ayát is, majd egy nagy, robbanásszerű impulzus, egy valóságos fényoszlot lőtt ki onnan, ahol térdelt, és mintha épp a tökéletes, szöges ellentéte lenne annak, ami hetekkel korábban Hexia megszületésekor történt, a sötét kupolában szétterült a fény, és pillanatok alatt eloszlott az erőtér, és olyan gyorsasággal tért vissza a fény az eddig teljesen sötét városba, hogy sokan, akik ekkor épp arra néztek megláthatták a felkelőfélben lévő napot. Yumi sikolya végre elhalkult, és végre teljesen ellazult, egy egész felhőnyi apró csillogó szemcse kezdett el kékes színben ragyogva keringeni körülötte, és Aya körül, aki nem akármilyen meglepetésre ébredezni kezdett. Felnézett az igen különös külsőt magára öltő Yumire, és alig hitt a szemének. Egy bőven derék alá érő, ezüst szín hajú, és ugyanilyen szemű fiatal lány térdelt mellette, és ha nem lettek volna a jellegzetes arcvonásai, amiről olyan jól ismerte már, nem is hitte volna el, amit lát.
– Yumi?
Emez lenézett rá, és végre mosolygott.
– Aya… ? AYA!
És olyan örömmel ölelte hogy kis híján meg is fojtotta. Aya körülnézett, és láthatta a rombolást, ami azalatt történt, amíg ő gyakorlatilag már a túloldalon volt, és meglátva Yumi szárnyait, szinte hitetlenkedve tudott mindössze ennyit kérdezni:
– Veled meg mi történt?
Yumi csak vállat vont, és felkelt, és kezet nyújtott neki, majd felhúzta, és mikor a kezük találkozott, a Yumit körüllengő ezüstös aura átterjedt Ayára is, pillanatokkal később pedig neki is szárnyai nőttek, még ha nem is olyan fenségesek, mint a társnőjéé.
– Ez… De baró!
Csak ennyit tudott mondani, de ebben mindketten egyetértettek. Mikor aztán körülnézett, látta a körülöttük a Szaturnusz gyűrűihez hasonlóan keringő szilánkokat, és kérdően nézett Yumira, aki válasz helyett felemelte a jobbját, mire a tetoválásai felragyogtak, a szilánkok velük együtt, majd egy hatalmas villanás, és a szilánkok összerendeződtek a csuklója körül, egyre erőteljesebben pulzálva, míg végül abba nem maradt, és a ragyogás elültével egyetlen gyönyörű élénk kék karpereccé álltak össze. Erre már minden szemlélő lélegzete elállt, és Yuriko csak ennyit tudott mondani:
– Yumi Trigenje… Vagram lett…
Hexia erre már megrázta a fejét, nagyot ordított, és elhajította a hatalmas tűzgolyót.

Eközben Nagi még mindig küszködött, de már végleg minden ereje határára ért. Lassan elmosódott minden, de nem is törődött már vele. A halványan pislákoló kis gyertyaláng, ami a tudata volt, lassan elkezdett kihunyni.
– Sajnálom… Onee-chan…
Ekkor azonban, szinte a semmiből, egy apró fénynyaláb jutott el hozzá. Egy picinyke reménysugárnak
tűnt, de egyre fényesebb, és fényesebb lett.
– Mi ez?
Mintha csak új életre kelne, Nagi tudata elkezdett a fénnyel együtt erősödni, a gyertyaláng pedig hihetetlen infernóként lángolni. Hallott pár ismerős hangot is, amik a barátait, a családját, ahogy ő nevezte, juttatták az eszébe.
– Igen… IGEN! Nem hagyom magam!
Szép lassan visszanyerte a teljes erejét, és a csuklóján felragyogott egy kék csík, ami egy megmagyarázhatatlan kék aurát is adott neki.
– Én is segíteni fogok!
És a kék ragyogás egyre erősebb lett, miközben Nagi teli torokból ordított mellé.

Hexia minden teketóriázás nélkül elhajította a tűzgolyót, ami hatalmasat robbant is, miközben ő eszeveszettül vihogva, látszólag már ünnepelt. Kellemetlen meglepetés volt ellenben, mikor a lángok eloszlottak, és Yumi hatalmas szárnyai vették körül a célpontjait, ők pedig sértetlenül megúszták.
– Nem… Ezt ne…
Ekkor viszont a jobb szeméhez kapott, és rettenetes fájdalmak között kezdett el tántorogni, miközben az eddig vérvörös szem gyönyörű smaragd zölden kezdett el világítani. A jobb csuklóján a majdnem teljesen elfeketedett vagram hirtelen felragyogott, és láthatóan komoly fájdalmakat szenvedett el.
– Mi van vele?
– Nagi! Ez biztos Nagi!
– Akkor ideje, hogy segítsünk neki!
Yumi ezzel a mondatával egy időben újra felemelte a jobbját, és egy aranyló rúnasor futott körbe a vagramján, majd ez a többiekével is megtörtént, az összes teljesen feltöltődött, és jött a szokott figyelmeztető hang:
System Override! Paladin Engaged! Archangel Engeged!”
Yuriko és Ryouma megdöbbenve néztek egyet a sajátjaikon, de még nagyobbat, mikor megszólalt Yumi és Aya Vagramja is:
Daedalos Engaged! Icaros Engaged!”
Aya csak tátogott meglepetten, ugyanis a Daedalos az övé volt.
– Á-Állj, mi lett Mythrillel?
– Ne törődj vele! Ez tuti sokkal jobb lesz!
Aya végül is megvonta a vállát, és végre mosolygott. Hexia még mindig tántorgott, és képtelen volt teljesen koncentrálni bármire is, amit végre kihasználhattak. Yumi lépett elő, mintegy jelezve, hogy most ő fogja vezetni a többieket.
– Most már tényleg teljes csapatként! A családunkért, a barátainkért, és…
Ekkor szétrobbant a medál, és egy villanás után már Chinami ült félig ájultan a földön Aya lábánál, de mikor meglátta a többieket, megnyugtató mosollyal nyugtázta, hogy minden rendben.
– És pláne Nagiért! Együtt!
Mind előre léptek, jobb kézzel előre, majd vissza egészen az arcukhoz, és a jelszó, amit együtt adtak meg:
– Override Vagramize!
A hatalmas villanás után Ryouma és Yuriko már a Cross alakjukban álltak kétoldalt, vagyis a Paladin, és az Archangel ezt takarta, köztük viszont Yumi és Aya egészen új alakot öltöttek magukra. Yumi hófehér, könnyű páncélja már inkább olyan volt, mintha egy egyszerű vászonruha lenne, viszont világosan látszott, hogy a gyűrődései fémesen csillognak. A vállrésznél kicsit buggyosabb páncélruhát mindenhol kékesen világító mintázatok borították, amik hasonlóak voltak a tetoválásokhoz, a sisakja pedig félig nyílt volt, oldalt négy angyalszárnnyal, a hátán pedig két apró szárnyszerű rakéta egészítette ki, amik most magukba szippantották a szárnyait. A plexi alatt most is világított az ezüstszínű szempár. Aya szinte ugyanez volt, csak vörös és kék színekben pompázott, és az ő szemei is ezüstösen világítottak a hat angyalszárnnyal díszített sisak alatt.
– Ez azért… Nagyon király!
Aya, ahogy körbenézte magát, alig hitt a szemének, de Yumi is alig győzött gyönyörködni az új, csillogó szerelésében. Az új páncélzat új fegyverekkel járt együtt. Ryouma kapott egy méretes kardot, Yuriko egy pár díszes aranytőrt, amik olyan formájúak voltak, mint a cápauszonyok, Aya egy jogarszerűséget kapott, aminek mind a két vége tigrisfejet formált, Yumi pedig kapott egy chakram szerűséget, két holdsarló formájú vágófegyvert, amiket össze lehetett illeszteni, hogy egy kerek dobófegyverré váljon.
– Ezek mire jók?
– Az új fegyvereitek egyúttal egy új, közös végső támadást is lehetővé tesznek.
– Ez komoly?
Yumi csak megmosolyogta ezt a kérdést, és vállat vont.
– A Nexus ezt mondta, igaz, Chi-chan?
Chinami is csatlakozott, Heatherrel egyetemben, aki szintén visszanyerte az energiáját, és már csak ki kellett használják a pillanatnyi zavart, hogy elkapják Hexiát.
– Akkor csináljuk!
Aya kihúzta a jogar nyelét, ami ezzel majdnem duplájára nőtt hosszában, Yuriko hozzáillesztette a tőrjeit, egyfajta markolatvédőt alkotva, Yumi összeillesztette a chakramot, rátolva az így kialakult kettős kardmarkolathoz, majd Ryouma még beillesztette a kardját a felé eső tigrisfej szájába, ezzel teljessé téve a furcsa formájú kardot, majd átvette Ayától, a többiek pedig mögé álltak, mind megtámasztva hátulról.
– Mehet?
– Aha… De mi legyen a neve?
Chinami, sőt, még Heather is csatlakozott ehhez a formációhoz, és Yumi, mint a csapat újdonsült, teljes jogú tagja volt az, aki gyorsan kiötölt egy nevet:
– Great Judgement Sword?
Ryouma körülnézett, és mivel senkinek sem volt ellenvetése, vállat vont, és hivatalossá is tette:
– Akkor, Great Judgement Sword!
Felmelte a terebélyes fegyvert, amibe a saját energiájuk egyetlen aranyszínű nyalábként szökött át, egészen a kard pengéjéig, ami most hyper módra változva jókora energiapengéket növesztett, majd jöhetett a támadás, amit már Ryouma maga nevezett el:
– Final Judgement Strike!
Meglendítette a méretes fegyvert, majd hatalmas a energianyalábbá nyúló pengével lesújtott Hexiára, aki végre megállt volna, de már kapta is a végső csapást, ami egyben ennek a teljesen őrült csatának a végét jelentette, a zárszó pedig nem volt más, mint:
– PUNISH!
A penge gyakorlatilag kettéhasította Hexiát, aki még tántorgott kettőt, miközben még utoljára ennyit mormogott:
– És… Mégis… Vesztettem…
A Trigenje atomjaira robbant, a közben újra teljesen elkékült Vagram még egyszer utoljára felragyogott, majd ahogy hátrahanyatlott, hatalmas robbanás, és végleg vége volt. A Vagram mesterek, és Heather is mind valósággal elterültek ezután, teljesen kimerülve, és mégis boldogan. Yumi tetoválásai eltűntek, és a haja és a szemei is újra a szokásos barna színüket vették fel, csak épp ugyanolyan hihetetlenül hosszú maradt a szokott vállhosszúságú helyett. A nagy örömködés közben persze Yuriko volt az, aki hirtelen felpattant, és már rohant is oda a kidőlt alakhoz, aki most eszméletlenül feküdt a földön egy kisebb kráterben, megállt, és mikor Ryouma is mellé ért, egymásra néztek, mindketten ugyanarra gondoltak:
Ejha…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s